A modern galambászat eredete

Bevezetés

Ezzel a hosszú cikkel, igyekszem a galambászat eredetét leírni, vagyis megmagyarázni hogyan jöhetett létre ez a népszerű hobbi. Mert bármilyen népszerű, ahhoz hogy szorgalmasan le írták volna a történetét, általában mégsem vették eléggé komolyan ezt a fajta “szórakozást”.

Az ember és a galamb közti kapcsolat sokkal messzebbre nyúlik mint csak csupán a galambászat versenyjátéka.  Anélkül hogy bele tévednénk felületes mesélésben, minden bizonnyal érdemes közelebbről megvizsgálni a mostani galambászat őstörténetét.  

Kronológia

A galambászat eredetét leírni nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik.  Az első felmerülő kérdés a kiindulási pont: ha szigorúan figyelemben vesszük a “galambászat” kifejezést, valahol a huszadik század elején kötünk ki.  Ez magában véve nem tévedés, csak hogy ebből kiindulva, elfelejtkezünk a háziasítás folyamatáról, amely lehetőséget nyújtott a (modern) galambásznak részt venni versenyekben.

Ha viszont elmélyülünk a háziasítás folyamatában, kénytelenek vagyunk olyan részleteket figyelemben venni amelyek távolabb állnak a (mostani) versenyzéstől, de mégis fontosak mert határozóak voltak az ember-galamb kapcsolat létrejöttében.

Ezért az átláthatóság érdekében, több részben osztjuk a további leírást: “A háziasítás és regionális helyszinek”, “A galamb kommunikációs eszközként”, “A galamb anatómia és biológia", és “A mai galambászat”.

A háziasítás és regionális helyszinei

A galambok háziasítása különböző ázsiai és észak-afrikai régiókban történt, többé-kevésbé függetlenül egymástól.  A első közismert említés erről, visszamutat az Ókori Egyiptomba, az V. dinasztia idejében, körülbelül 3000 i.e.  Hozzátesszük, hogy Egyiptomban elsősorban fogyasztási célra tartottak galambot.  Mindazonáltal, kialakult egy galambászkodó hagyomány, amely a mai napig tovább él.  Erről tanúskodik a számos galambdúc, amelyek most még található Egyiptomban.

Hagyományos módon, agyagból épített galambtornyokat, Egyiptomban most is találjuk vissza őket nagyon sok helyen. 

Kína a második említendő régió a háziasítás történetében.  Nincsenek pontos adatok, de a kínai hagyományból tudjuk, hogy a galamb körülbelül 700 i.e. már háziasítva volt.  Fejlődött egy virágzó hobbi galambászkodás, bár hozzá kell tenni hogy első sorban díszgalambokról volt szó.  Ennek pedig az lett a következménye, hogy Kínában létre jött számos díszgalamb populáció. 

A harmadik fontos háziasítás régiója, a Tigris és Eufrátesz folyók közti terület.  Különböző források az Asszírok felé mutatnak, akik katonai hírnökként bevették a galambot. 

Záróképpen, egyesek szerint a Héberek a fő háziasítók, és ők változatlanul a Genezis könyvre utalnak a bibliában, pontosabban az árvíz történetére, amiben galamb közeledik egy gallyal a csőrében, és így jelzi hogy van még valahol élő föld.  Független a történettől, itt az ember-állat kapcsolat tűnt fel, amiből következtek hogy a háziasítás valamennyire létezhetett.   

A galamb kommunikációs eszközként

Abban az időben amikor a lovas hírnök a leggyorsabb kommunikációs eszköz volt szárazföldön, a galambok háziasítása egy olyan képesség volt, ami stratégiai szempontból hatalmas előrelépést jelentett.  Az évszázadok során, számos példa van olyan csatákról, amelyeknek a galamb részvétele (legalább részben) döntő módon befolyásolta a csata végkimenetét.  Az Asszírok és a Föníciaiak voltak az elsők akik képesítették magukat, kommunikációs célokkal háziasíteni galambokat.  Ilyen módon, főleg katonai információt cserélhettek: a galamb tudott üzeneteket átvinni, az ellenség elől maradva, és akár 100 kilométeres távolságon.  Az üzenetet kis tokban oda rögzítették a galamb nyakában.  Kb, 500 év I.e., előbb a Görögök és utána a Rómaiak átvették ezt a technikát.  Az utóbbiak bemutatták a galambot Európában. 

A római író, Caius Plinius szerint, Modena ostrománál Kr.e. 43-ban, Marcus Brutus postagalambokat használt, arra hogy segítséget kérjen barátaitól akik nem az ostromolt helyszínen tartózkodtak.  Hozzá kell tenni, hogy nagyon ritkák a leírások postagalambok használatáról.  Ezért óvakodva kell értelmezni az adott információt.  De ennyi biztos, hogy minden “fejlődött” régi társadalom (Perzsák, Görögök, Rómaiak, Törökök, Egyiptomaiak) ismerte a postagalamb lehetőségeit és többé-kevésbé használta őket.  Szinte biztos hogy a Héberek is ismerték ezt a kommunikációs módszert, de sajnos említést erről nem találtak.

Mint ahogy a Nyugat-Európai Középkorban sok téren az volt a helyzet, a galamb mint kommunikációs módszer is felejtésbe került.  Legalábbis, úgy tűnik.  Mert akár azt is állíthatnánk hogy az akkori források hiánya adta ezt a benyomást, és közben mégis folytatódott a régi hagyomány?  Az viszont közrejátszhatott, hogy a korai Nyugat-Európai Középkorban igazándiból nem voltak erősen központosított államok.  Ebből azt következhetjük, hogy a belső távközlés egy olyan államban amelynek a királya nem tartózkodott állandó helyen, nem történhetett egy postagalamb hálózat által, mivel egy hozzátartozó királyi dúc az alapja lett volna egy ilyen rendszernek. 

Egy dolog biztos: az Arabok ismerték a régi hagyományt, és át is vették.  Mutató jellegű a postagalamb hálózat, amelyet 1146-ban létrehozták a Bagdadi szultánságban.  Egy jól betanított párért akár 1000 aranydarabot fizettek, ami rögtön jelzi hogy a galambtartás nem csak egy jelentéktelen hobbi volt. 

A keresztesek (11-13. század) (újra) bevezették a betanítás technikáját Európában, és ezután gyakran közreműködtek a galambok mint hírnök, erősítések, katonai táborok és kolostorok között.

A Középkorban, főleg előkelő emberek tartottak galambot.  Hiányoznak pontos adatok ezzel kapcsolatban, de annyi biztos, hogy a korai Középkortól egyre több és nagyobb galambtoronyokat építettek a gazdagabb tanyákon.  Az ezzel kapcsolatos jogi rendelkezéseket (úri jogokat) írásban rögzítették, bérlő levelekben.

Ezekből a levelekből kiderült, hogy a galambokat általában osztott nyereséggel tartották: vagy a bérlő megtarthatta a galamboknak a felét, úgy értve hogy télen saját költségére etette őket (nyáron a galamboknak saját magukat el kellett látni azzal, amit éppen találtak ehetőt), vagy az úr látta el a dúcot, és ebben az esetben a bérlőé lehetett a trágya.  Meg kell jegyezni, hogy a középkorban, fogyasztásra vagy trágyatermelésre tartottak galambokat.

Ez részben megmagyarázza a tornyonkénti magas darabszámot: távközlés téren többet lehetett volna elérni egy kisebb darabszám jól betanított galambokkal, mint ezzel a nagy mennyiség vadgalambbal.  Mellesleg, nem lényegtelen dolog, hogy ez sok etetéssel is járt.  És mivel nem volt szokás nyáron galambokat etetni (mint már az előbb említve), egy ilyen túlzsúfolt torony, igazi átok volt a körülötte lévő (szántó)földeknek.      

Az akkori jogszabályok többszöri módosítása, azt bizonyítja, hogy a kortársak érzékelték a fenti problémát, és küzdöttek a megoldással.  A 16. századtól, sokszor olyan kikötés volt a bérlő levelekben, hogy a galambokat meg kellett etetni egész éven át, kivéve ha a torony körüli szántóföldek saját tulajdonságban voltak.

A 16. századra jellemző turbulens események hatására, a nemesi kiváltságok sokat vesztettek a ragyogásukból.  Ebből az következett hogy tehetségesebb köznépi szervezetek is nekiálltak galambtoronyokat építeni.  Attól viszont újra feléledt a konfliktus a hiányos etetésekről, és az ebből adódó problémák a közelben lévő földeken.   

Utrecht, Hollandia - A "Huize Doorn"-hoz tartozó galambtorony.  Ez a torony 8 bálna bordán állt, és két funkciója volt: a galambok húst adtak, és trágyát.  Még egy érdekes apróság, hogy kisebb szekeret tudtak oda tolni a torony alatt, és a torony aljából bele ereszteni a trágyát.  

Bár főleg fogyasztási célra tartottak galambot, a betanítás tudása nem ment vészben, sőt:  a nagy felfedező utak (15. századtól) egyik nagy következménye az volt hogy a holland és portugál tengerészek specializált galambokat hoztak be Európába.  Így jöttek például a karrier és a bagdetta galambok (az utóbbi származási helye, Bagdadra utal). 

Leiden & Haarlem ostroma (Hollandia, 16. század vége) volt az egyik jelentősebb történelmi esemény, amiben galambok fontos szerepet játszottak.  A támadások folyamán, galambokat használtak arra, hogy tudjanak a külvilággal kommunikálni.

Az a tény hogy a 17. században már sok mezőgazda galambot tartott, és ez a végén olyan szinten problémát okozott, hogy már nagyon szükség volt új előírásra.  Több oldalról lévő ragaszkodás után, a Flamand Tanács (“Raad van Vlaanderen”) 1612-ben rendeletet adott ki, amiben megállapították hogy mindenki mihez tartsa magát.  Röviden fogalmazva az volt a lényeg, hogy minimum feltétel lett az udvar körüli 10 hektár fold, ahhoz hogy valaki galambot tarthasson.  Minden egyes megszegésért, megfelelő pénzbírság járt. 

De voltak eltérő rendeletek egymás mellett.  1613-ban, Brabant megyében hasonló jogszabályt adtak ki, de abban csak bő 3 hektárról volt szó.  Az 1622-es Brugge-i írásban meg azt hangsúlyozták, hogy egy galambdúcban több mint tizenkét galambot nem tarthatnak, és azt is csak akkor ha egy bizonyos méretű terület volt a gazda tulajdonában.

Ezek az új előírások nem a kiváltságok visszahelyezéséről szóltak, és nem a jómódú osztály védelmére jöttek létre.  Inkább az volt a lényeg, hogy a jogszabályzatot igazították a tényleges helyzethez.

A 17. és 18. század folyamán, a jogszabályzatokat tovább szigorították.  Bár még nem tudtak összehozni egy egységes előírást, mindenhol leginkább az elkövetelt földmennyiséget növelték (a “galambász” tulajdonságában, vagy ő által művelt).  Továbbá, sok helyen kötelezővé vált bezárni a galambokat a vetési és aratási hónapok alatt.       

A szigorításból az következett, hogy a galambtartás (akármilyen célre), a 18. században ismét egy arisztokratikus foglalkozás lett.  De a század vége felé történt egy érdekes fordulat:  egyre gyakrabban voltak jómódú polgárok, akik galambokat kezdtek tartani, annak elenére hogy nem rendelkeztek a elkövetett mennyiség földről.  Az alábbiakban említünk egy fontos politikai eseményt, amely lehetővé tette ezt a hírtelen változást.  Ebből a periódusból származik a legtőbb még fennálló galambtorony.  Ami az építéseti stílust illeti, általában régebbi példányokat lemásoltak, egy kicsit jobban feldíszítve mint az eredetiek.  

A Francia forradalom fordulópontot jelentett, és határozottan véget vetett a feudális kiváltságoknak.  Franciaország 1795-ben bevette a Flamand régiókat, és így, az említett rendszerváltás Flandriában is hatályba lépett.  Újabban, egyén polgárok tarthattak galambokat, és többé nem kellett bűntetésektől tartaniuk.  Ezek az egyének voltak a galambászat úttörői, és döntő lendületet adtak egy olyan hobbifoglalkozásnak, amelyért a mai napig világszerte több százezren rajongnak.  Erről többet a következő fejezetben.

Csak a 19. század folyamán, kezdték az első nemzetközi kommunikációs hálózatokat kiépíteni.  Ez a fejlődés, elválaszthatatlanul kapcsolódott az egyre gyorsabban iparosodó társadalomhoz.  A modernizáló világnak szüksége volt gyors és megbízható információ átvitelre. De mivel Európában csak a 19. század második felében került sor az első nagy távíró vonalak használatára, így még mindig a postagalamb maradt a leggyorsabb nemzetközi futár.         

Még az amszterdami, frankfurti, párizsi és antwerpeni tőzsdék eredményeit is szárnyas futárral cserélték.  Nathan Rotschild bankár és az érdekes története, volt a közvetlen oka ennek a különös módszernek. 

Rotschild, privát galambdúcainak köszönhetően, 4 nappal előbb tudta mint az angol kormány, hogy Napoleon elvesztette a Waterloo csatáját.  Így, még a háború alatt tudott olcsóbb áron nagy mennyiségű állami értéket venni.  Ahogy Napoleon vesztését bejelentették, az állami értékek azonnal megerősödtek …  Több millió nyerességet könyvelhetett el!

Több hírügynökség (pl. Havas, Reuter, …) és napilap (pl. The Times) hasonlóan galambbal megoldotta a gyors információszerzést.

Mint az előbb már említve, az évszázad közepén hirtelen vége lett a bevált szokásnak, a nagy távíró vonalak használatbavételének köszönhetően.

Ez nem így volt a katonai jelentések esetében, amelyeket még a második világháború után is (részben) postagalambokkal oldottak meg.  Ez egyben meg is magyarázza, hogy a galambászat miért is az állam szigorú felügyelete alatt állt, valamilyen szinten még a mai napig is.

A galambokra alapozó katonai jelentések fénykorát, 1850 és 1920 között helyezzük el.  A francia-német háború alatt, mindkét oldalon galambokat használtak, de főleg a párizsi történet legendás: a porosz csapatok elvágták Párizst a külvilágtól, és a párizsiak léggömbökkel és posztagalambokkal törték át az osztromzárat, és üzentek szabad Franciaországnak.

Raynal parancsnok üzeni: "C'est mon dernier pigeon" ("Ez az utolsó galambom").  1916. április 4-én elengedte a galambot ezzel az üzenettel: "Még kitartunk, de elszenvedünk nagyon veszélyes füsttel járó gáztámadást".  

Minden nagy Európai katonaságban speciális egységeket hoztak létre, amelyek a postagalambok betanítására és bizonyos fajok nemesítésére koncentráltak: ne felejtsük el, hogy a mai postagalamb számos keresztezésnek az eredménye.  A 19. század közepén még nem rendelkeztek a mai fajtáról.  Az akkori galamboknak még relatív rövid volt a maximális táv amit áthídalhattak (kb. 200km).  A katonai tréningnek volt egy különleges aspektusa: arra tanították a galambokat, hogy találjanak vissza a dúcukhoz … az után hogy 100 kilométerrel eltávolították az eredeti helyéről.

        Az fenti fénykép az 1915.10.15-i "The Illustrated London News"-ban található.

A katonaság nyílván azon is igyekezett, hogy akadályozza az ellenséges hadsereg egységek egymással való kommunikálást galambok által.  Ezért, megfelelő mennyiségű sólyomról is kellett rendelkezni, és számos katonaságban solymász egységeket hoztak létre. 

Az első világháborúig, a galamb a haditengerészetnél is fontos kommunikációs eszköz volt.  A franciák, az angolok és az olaszok hadi hajójukon használták őket az első világháború alatt.  

A franciák és az angolok a csatatéren is használtak galambokat.  A Belga katonaságnak még nem volt galamb osztálya az első világháború alatt.  

Kémkedésre is használták a galambot az első világháború folyamán: egy mini kamera segítségével, a galamb nyakához pántolva, légifelvételeket tudtak csinálni az ellenséges területről.  Főleg az utóbbi célra használtak még galambokat a második világháborúban is.  Például, az amerikai katonaság galamb-osztálya 3.000 katona és 54.000 betanított galambból állt.

Magáért beszél, hogy a megszálló nagyon gyanakodott a belga postagalambokra.  Konkrétan, 1914-ben parancsolták a bezárást, vagyis tiltották a versenyzést.  Majd 1915-ben következett a galamb állományok semmisítése, ami komoly csapást jelentett a galambászat számára.  Ugyanaz történt 1944-ben, a második világháború előtt, azzal a különbséggel hogy összegyűjtötték a galambokat egy központi galambdúcban, Brüsszelben.  Nem történt semmisítés a szó értelmében, de csak 25% a galamboknak élte túl ezt a kötelező ott tartózkodást …

Biológiai kitérés

Mielőtt elemezzük a “modern” galambászatot, érdemes megtekinteni a galamb biológiai és fiziológiai tulajdonságait, mert azok teszik lehetővé a versenyzést: a galamb kivételes orientációs képessége nélkül, a galambászat nem lenne sehol.

Az anatómia

Az első fontos tény, hogy a súlyához képest (kb. 400-480g), a galamb nagy volumennel rendelkezik.  Szóval, a galamb aránylag könnyű állat.  Ez a tulajdonság kifejezetten előnyös a repülési képességükre, és az ehhez kapcsolódó kitartásukra. 

Az galamb alacsony testsúlyának két oka van: egyrészt a légzsákok jelenléte, amelyek levegőbevételnél kitágulnak és levegőt nyomnak a tüdőkben.  Másrészt, a különleges csontváza, amelynek több része üreges (többek közül a szárnyak).  Az utóbbi tulajdonság viszont rossz hatással van a csontváz szilárdságára.  Ezen kívül, köztudott, hogy mindig nehezebben gyógítható egy szárnytörés mint egy lábtörés.  Versenyzés szempontjából egy szárnytörés szinte biztosan a korai pályafutás végét jelenti. 

A legjobb esetben, a galambász megtartja tenyészgalambnak, de ha arra nem alkalmas, könnyen lehet belőle galambleves …

Az általános izomtömeg a másik fontos faktor, amelynek hatása van a súlyra, a kitartásra és a gyorsaságra.  Még fontosabb a mellkas izom, amely a lefelé irányuló szárnymozgást kiváltja.  Ez az izom nagyon jól fejlett és a teljes izomtömeg körülbelül felét teszi ki.

Ez nagy részt köszönhető az első “modern” galambászoknak (18-dik évszázad vége - 19-dik évszázad eleje), amelyek alkalmaztak egy szelektív keresztezési politikát.  Az állandó kutatás jó repülő tulajdonsággal rendelkező galamb után, a modern galambfajták létrejöttéhez vezetett.  Ezeknek az egyik kulcsfontosságú tulajdonsága letagadhatatlan az erősen fejlett mellkas izom.

Egy galamb vizsgálatnál, nem véletlenül sok figyelmet fordítanak a mellkas izom kitapogatására, amely a galambászok szerint legyen inkább minél hosszabb és hajlékonyabb.

Az, hogy a galambászat szaknyelvben léteznek olyan kifejezések amelyek pontosan körülírják ezt az izmot, és az izomrezisztenciát, alátámasztja azt, hogy úgy tekintenek rá mint döntő része a jó versenygalambnak.

A harmadik, utolsó anatómiai, és versenyzésre döntő faktor, a galamb tollazata.  Nem elsősorban azért mert a galambnak annyira különleges tollazata lenne, hanem azért, mert minden évben egy jelentős részét a tollruhájuknak lecserélik újakra.  Ez a vedlés nagyjából augusztusban és szeptemberben történik.  A tollak többi része több éves ciklusban cserélődik. 

Az augusztusi-szeptemberi időszakban, újulnak az elsőrendű evezők, másodrendű evezők és kormánytollak, és ezt mind egy adott rendszer szerint.  Amíg a galamb vedlik, nem javasolt őt versenybe küldeni, mivel a repülő képessége valamennyire korlátozva van, de főleg mert a vedlés némi fájdalmat is okoz, hasonlóan egy fogcseréhez az emlősöknél.  

Az irodalomban számos oldalt töltöttek ezzel a kérdéssel: mikor van a tökéletes pillanat bent tartani a galambokat, és hogyan tudjuk befolyásolni a vedlést (például az örök sötétítés/világítás kérdése) ?  Amúgy van általánosan elfogadott támpont: ahogy az ötödik evező vedlése megkezdett, javasolt bent tartani a galambokat, és azon kívül minél jobban hagyuk a vedlést természetes módon lezajlani.

Az orientációs képesség

Jan Hermans, a “De Duif” tulajdonosa, jogosan megjegyezte hogy “orientációs képesség” egy rosszul választott kifejezés, mert a galamb nem csak a pozicióját, hanem az útvonalát is tudja meghatározni: pontosabban, a pálya vissza a dúchoz.  Ezért, úgy gondolja hogy “navigációs képesség” helyesebb lenne.  A szövegeiben, még is “orientációs képességről” beszél, mivel ez a megszokott fogalom, és úgy is tudja mindenki hogy miről van szó.  Ezt a gondolkodást követem az itteni szövegben is.

Akárhogy nézzük, a galamb orientációs képessége a galambászat alapja.  Született tulajdonsága, amelyet egyesek szerint – és itt már eltérnek a vélemények – még lehet javítani alapos tréninggel.  Az orientációs képesség működése egy olyan rejtély, amely a mai napig elfoglalja a tudósokat, mert még mindig nem teljesen megmagyarázható.  Azt már tudjuk hogy a galambnak van egy belső órája amely óránként 15 fokot halad.  Vagyis: 12 óra alatt pontosan egyszer jár körbe, pont úgy mint a nap.  Így, a belső órával azonos ütemben lévő napmozgás, fix támpontként működhet.  Ez a tény valamennyire megoldja a rejtélyt, de nem teljesen.  Mert a galamb felhős időben is tud tájékozódni.  Magyarázatként, főleg a galamb túlérzékenysége földmágnesességre, illetve változó szélességre gondolnak.  Létezik az elmélet, hogy a galamb eltérő szélességet tud érzékelni a dúc poziciójához képest, és mellette képes befogadni visszaverődött polarizált fényjeleket (a munkásméhekhez hasonlóan).  Továbbá, feltételezik hogy a galambok még a sarkcsillagra is tudnak tájékozódni, bár tudjuk hogy éjjel ritkán repülnek.  Ezzel kapcsán még egy érdekességgel zárunk:  a deli féltekén szinte nincsenek galambversenyek, és ezt az eltérő északi és deli égbolttal szokták indokolni.

A galambnak jól fejlett látása van (a spektrum az ultra violet színt is befogadja), és kíváló szaglással rendelkezik.  Madaraknál főleg az utóbbi egy kivételes tulajdonság, és segítheti őket felismerni a dúc környékét. (gondoljunk mezőgazdasági növények illatára, (mű-)trágyák, … a dúc közelében.  Ezen kívül, a galamb képes megfigyelni légnyomás változást.  Záróképpen még egy érdekes jelenség: több száz kilométerre egymástól kiengedett galambok, az utolsó kilométereket mindig pontosan egy forma útvonalon teszik meg, még csak egy picit se térnek el tőle.  A mai napig nem tudták ennek az okát kifejteni.

A szaporodási viselkedés

A galambok alapból monogám állatok, és párban élnek.  A termékeny időszak nagy vonalakban négy évig tart, és körülbelül 4,5 hónapos kortól veszi kezdetét.  15 nappal a párzás után, 2 tojás kerül a fészekaljában, és ha minden jól megy, 17-18 nap múlva kikelnek a kis galambok (csipaszok).  Kikeléskor, a fiókák meztelenek és vakok, így ők még segítségre szorulnak és egy darabig fészekhez vannak kötve.  Három hét elteltével, a tenyésztő elválasztja a fiókákat a szülőktől, és utána megismédlődhet a fenti kör.  Ebben a ritmusban, egy párnál 3 vagy 4 kör tud lezajlani egy szezon alatt.

A táplálkozás

1891-es idézet: “... A galamb magevő madár, kevésbé fejlett szaglással, viszont különlegesen fejlett ízleléssel.  Hozzá lehet szoktatni mindenféle élelmiszerhez, mint kenyér, főtt krumpli, stb., bár ez jobban szólgál házigalambnak mint postagalambnak …”

Már a galambászat kezdő napjaiban, tisztában voltak azzal hogy a galambok etetése meghatározó a teljesítményükre.  A 19. század végén, ezek voltak a galambtáp alapanyagjai: lóbab (Lat. Vicia faba), bükköny (Lat. Vicia), és csicseriborsó (Lat. Cicer arietinum).  Sylvain Wittouck (°1838 +1924, a könyvei egy lényeges szerepet játszottak a galambászat fejlődésében, mind versenyzési és ápolási szempontból) már figyelmeztetett rá hogy hasznos, szezonként beállítani az étrendet: a tél, a tenyésztés, a versenyzés és a vedlés alatt.  A mai piacon már van minden szezonra megfelelő galambtáp, elegendő szénhidráttal, fehérjével, és zsírral.  Ezen felül, ásványanyagokban, vitaminokban és nyomelemekben (kobalt, jód, foszfor) gazdagok.  A mai különböző galambtápoknak már számos alapeleme van: búza, árpa, zab, kukorica, borsó, bükköny, kendermag, lenmag, repce, cirok, köles, és még a végtelenben sorolhatnánk.  Mivel a galambnak nincs foga amely darálná a magokat, javasolt hogy a táplalások mellett mindig egy mennyiség gritt is áll rendelkezésükre.  A gritt, semmi más mint nagyon apróra darált kőtermelék, tort kagyló, vagy kálcium.  A daráló szerepe mellett, a gritt javítja a tojáshéj erősségét is.

A verseny

Nézzük és elemezzük a galamb játékot közelebbről.  Az első felemerülő kérdés, a játék megfelelő definiálása vagy körülírása.  Például Jacqueline Frisch-Gauthier a “La colombophilie chez les mineurs du Nord” (1961) könyvében a következő módon fogalmazta: “postagalambversenyek előkészítése és rendezése, 30 és 1000km közötti távon, néha nyerességgel”

Eredete és terjesztése

Bár a mai napon már világszerte galambászkodnak, a sport bölcsője Belgiumban található.  A játék egy pár Belga városban többé-kevésbé egyszerre alakult, a 19-dik század elején. 

Antwerpen lehetett az első alapterület, ahol Ulens báró (“baron Ulens”) és a segítője André Bernaert állítólag olyan szinten galambokat nemesítettek, hogy szinte automatikusan következett belőle rendszeres versenyeztetés.  Minden valószínűség szerint, nem csupán a sport iránti szeretet miatt történt, hanem gazdasági érdekekek is szerepet játszottak: a galambok a 19-dik század első évtizedeiben még tőzsdei hírmondóként működtek.  Ez elég logikus magyarázatnak tűnik arra, hogy egy báró ugyan miért foglalkozik galambtenyészettel ?  1816-ban, az “Algemeene Konst en Letterbode” magazin rá vonta a figyelmet egy, Antwerpen-i amatőrök által rendezett, Londonból induló versenyre.  A cikk címe: “A természet érdekességei”.  A regisztrált galamboknak 3 nappal eresztés után kellett beérniük, ahhoz hogy az eredményben szerepelhessenek, és esélyesek legyenek valamelyik a 4 felkínált anyagi díjra.  Csupán egy galambnak sikerült 2 napon belül haza találni, a többiekről feltételezték hogy elvesztek.  Kérdőjelezhetjük, hogy itt már rendezett hobisportról lehetett szó, vagy inkább merész ördögökről, akik olyan kisérletet vállaltak, amiről előre tudták hogy a siker esélye nagyon csekély.  Az alacsony sebesség és a komplett mezőny elvesztését figyelembe véve, annyit állíthatunk hogy az állatok még nem voltak túlzottan nemesítve.  Abból hogy a “bolond” verseny akkora figyelmet kapott a magazinban, mindenesetre következhetjük hogy egy ilyen esemény abban az időben még egyedülálló volt.  A cikkel kapcsán viszont volt még egy érdekes fordulat: egy 1972-es “Ons Heem” magazinban (elsősorban Flandria helyi örökségével foglalkozott az újság), újra előbukkant a cikk.  Az író a Gent-i Leys család magán archívumjára támaszkodott, amiből kiderült hogy a verseny győztese is Gent-i volt, pontosabban maga Leys galambja.  Bőséges ünneplést is említenek, a Gent-i “'s Lands Welvaren" kocsmában.  Az archívúm még azt elárulja, hogy Bruges-ből is rendeztek versenyeket Londonba, bár a cél itt főleg a Napóleoni kontinentális blokád kerülése volt.  Ezzel az új infóval, már kérdőjelezhetővé vált a galambászkodó önállóság, amelyet egy-két területhez (leginkább Antwerpen) kötöttek.  Az viszont tény, hogy 1828-ban Antwerpenben 7 vagy 8 egyesület volt, mindegyik körülbelül 25 taggal. 1847-ben, már 30 egyesület volt a városban.  Abból kiindulva hogy az egyesületek addigra körülbelül 50 tagosak voltak, és egy átlagos galambász 12 pár galambot tartott, összeszámolunk 18000 galambot az akkori városban, ami már jelentős létszám volt.

De máshol is valami mocorgott és fejlődött !     ...  folyt. köv.

  

- - - - - 

Lenűgöző aspektusa a modern technológiának és a hadviselésnek:

A bizalom galambokban és eredményeikben - háború szolgáltatásra

Ennek köszönhetően, több 100.000 galambot használtak üzenetek küldésére hadosztályi székhelyek és harctéri poziciók között.  

Sok esetben kizárólag ők biztosították a kapcsolatot a frontvonal és a főhadiszállás között, ugyanis az akkori tábori telekommunikációs eszközöket még vezeték kötötte össze, amely könnyen elszakadt az ellenséges tűzben.

Az első világháború alatt, az üzenetek több mint 90%-a sikeresen megérkezett.  Figyelemre méltó eredmény, hiszen sokszor több tucat mérfoldnyi távolságon volt a rendeltetési hely. 

A szolgáltatás olyan jól műkődött, hogy az Amerikai katonaságban egészen 1957-ig létezett postagalamb továbbképzési létesítmény.

-----

Katonai galambok emlek-honlapja: www.pigeonsincombat.com/            (!! kivalo doku-filmek felajanlasa !! : "The Pigeoneers", "The Flight") 

-----

Brit álcázott katonai dúc

katonai dúcok I. világháború

fényképes katona-galambok

galambszállítás a frontra

mobil katonai dúc I. világháború

katona-galamb műemléke

Oldal: A modern galambászat eredete
Bényei Belga Dúc . . . 2007 óta ! - © 2008 - 2024 - belgagalamb.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat